Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


01. fejezet

A nagy találkozás

 

Egyszer volt, hol nem volt, a világ egy parányi pontján, ahol mély völgyek és magas hegyek tarkítják a tájat, volt egy kicsi házikó.

 

Ebben a házikóban élt a gazdám az állataival. Voltak lovai, kutyái, de akadt néhány kecskéje és cicája is.

 

Egy szép napsütéses tavaszi napon itt pillantottam meg testvéreimmel együtt a napvilágot.

 

Újszülött korunk gyorsan elillant és mi hétről-hétre egyre pajkosabbak, erősebbek és egyre nagyobbak lettünk.

 

Egy nap, amikor teli pocakkal épp a házunkban szundítottunk, csengettek.

 

Ekkor még nem tudtam, hogy ez, addigi életem legjelentősebb napja lesz.

 

Valamivel később gazdánk ismerős lépteit hallottam. Óvatosan felvett a kezébe lánytestvéreimmel együtt és kivitt bennünket a külső udvarra. Még sosem jártunk a házunkon kívül, ezért félősen simultunk hozzá.  

 

– Nos, ők a lányok, közülük tudnak választani – mondta, majd letett bennünket a földre.

 

Az udvarban három ismeretlen ember állt. Egy mosolygós barna hajú, kék szemű kislány, egy anyuka és egy apuka, akik izgatottan figyeltek bennünket.

 

 – Nézzétek csak! Milyen aranyosak! – kiáltott fel a kislány.

 

Mindhárman szólongatni kezdtek bennünket, mi azonban mozdulni sem mertünk. Egyik testvérkém, aki hármunk közül a legfiatalabb és leggyengébb volt, remegve feküdt ott, ahová tették. A másik odajött hozzám, és nekem dőlve leült. Én összeszedtem minden bátorságomat, és bizonytalan léptekkel elindultam a kislány felé. Ekkor hallottam, hogy 10 éves és Vikinek hívják. Kedvesnek találtam, hát megszagoltam a kezét, és mivel finom édes illata volt, megnyaltam. Bizonyára, valami nagy dolgot tehettem, mert azonnal felvett, és úgy magához szorított, hogy alig kaptam levegőt. 

 

– Anya, Apa! Őt szeretném! – kiabálta újra és újra. 

 

Gazdánk elmesélte a kedves ismeretleneknek, hogy a mamám egy aranyszínű, a papám pedig egy barna színű labrador kutyus. Mi minden bizonnyal, valamelyik nagyszülőnkre ütöttünk, mert mind a tizenketten fekete színűek lettünk.

 

Egy idő  után a testvéreimet visszavitték a helyünkre, és kihozták az udvarra a mamámat. A kislány karján velem leguggolt mellé és az orra elé tette a kezét.

 

– Ha megengeded, ezt az aranyos kiskutyádat magunkkal visszük. De megígérjük, hogy nagyon fogunk rá vigyázni és hogy jó dolga lesz nálunk – mondta és kedvesen megsimogatta.

 

A mamám megszimatolta a kezét. Bizonyára elnyerte a tetszését, mert egyszer csak odafordult hozzám, megszagolt és megnyalta a pofimat. Így bocsájtott utamra.

 

Búcsúzáskor az apuka egy pár új zoknit nyújtott át a gazdámnak és megkérte, hogy dörzsölje át vele a mamámat. Így került a zoknira az ő finom illata. 

 

Ettől kezdve ezzel a zoknival aludtam, játszottam, és ehhez bújtam, amikor féltem.

 

 

A mappában található képek előnézete 01. fejezet képei