Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


02. fejezet

Az új otthonom felé

 

Sokáig utaztunk egy autóban, ami addig ismeretlen és szokatlan volt nekem.  Viki minden bizonnyal megérezte a lelki válságomat, mert egész idő alatt beszélt hozzám és simogatott.

 

– Mostantól én leszek a gazdád, tudod? –  mondta, majd egyszercsak kiemelt a kosárból. Elgondolkodva rámnézett, majd széles mosollyal azt mondta: – Zoé

 

Ettől kezdve mindenki így hívott.

 

Talán az egyenletes búgó hangnak, vagy a simogatásnak köszönhetően, de hamarosan elaludtam.

 

Álmomban egy fehér pillangót kergettem a réten. Nagyon vakkantva emeltem a mancsom, hogy elkapjam, de ekkor hirtelen lassított, majd megállt az autó, én pedig felébredtem.

 

Az ablakon kitekintve egy fehér épületet pillantottam meg, melynek ajtaja fölött egy kék keresztes tábla függött.

 

Viki óvatosan a kezébe vett és a szüleivel együtt bementünk ide.

 

Furcsa és ismeretlen szagok terjengtek a levegőben. Az izgalomtól azonnal lihegni kezdtem.  Viki gyengéden megsimogatta a buksimat és halkan a fülembe súgta: 

 

– Minden rendben lesz.

 

Ez annyira jólesett, hogy megnyugodtam. 

 

Egy tágas szobában várakoztunk, ahol rajtunk kívül más nem volt. Egyszercsak egy fehér köpenyes bácsi jött felénk. Ő volt a doktor bácsi. Átvett engem, majd bevitt egy kisebb szobába és egy hideg fémasztalra téve vizsgálni kezdett. Kétségbeesve próbáltam megszökni előle, de határozottan tartott a kezei között, miközben kedvesen így szólt hozzám:

 

– Ne aggódj te kis apróság, mindjárt végzünk.

 

Belenézett a fülembe, a számba, egy ismeretlen valamivel meghallgatta a mellkasomat, végül pedig nyomkodni kezdte a pocakomat.

Segélykérőn néztem a gazdáimra és közben alig vettem észre egy éles szúrást a mancsomba, ami azért fájt egy kicsit. Hősiesen összeszorítottam a fogaimat de közben vágyakozó pillantást vetettem az éppen kinyíló ajtóra.

 

– Makk egészséges kiskutya! – jelentette ki a doktor bácsi miután végzett, majd komoly arccal így folytatta: 

 

– Zoénak adtam egy oltást a fertőzések ellen, de amíg a második oltást nem kapja meg, nem mehet a többi kutyus közé! – azzal Viki kezébe adott.

 

Hamarosan folytattuk az utazást, újra hármasban, amitől teljesen megnyugodtam, a váratlan izgalmak után. 

 

Már majdnem elszundítottam, amikor néhány kanyar és piros lámpa után ismét megálltunk. Viki az ablakhoz emelt és az ablaküvegen keresztül egy házra mutatott.

 

– Nézd csak Zoé, itt fogsz lakni velem, apával és anyával! – mondta kitörő nagy örömmel.

 

Kedves, bézs színű ház volt, melyet rendezett, szép virágokkal teli, tágas udvar vett körbe.

 

– Milyen szép virágok! – néztem őket ámulva.

 

– Ez pedig itt te házikód! – zökkentett ki gondolataimból Viki csacsogó hangja és a bejárati ajtó mellett egy kényelmesnek tűnő barátságos kutyaházra mutatott. 

 

– Remélem, tetszeni fog! A nagypapám készítette és apával együtt festettük ki. Anya még egy kispaplant is varrt bele, hogy jó puha és meleg legyen. Úgy vártunk téged! – ölelt magához szorosan, majd óvatosan letett a földre.

 

Egy darabig csak kábán álltam és néztem magam elé. Minden olyan új volt és minden más szagú. Még a levegőbe is ismeretlen madarak csiripeltek.

 

Egy idő után aztán visszataláltam önmagamhoz, elfogott a kíváncsiság és szimatolni kezdtem. A házikómig csak néhány lépcsőfokot kellett megtennem. Ezek igen magasnak bizonyultak számomra, ám többszöri próbálkozás után, kis segítséggel sikerült eljutnom oda. Sötétedésig játszottunk. Viki többször enni-inni adott és mindig ott állt mellettem, amíg ettem. Mindent megmutatott még a kedvenc plüsskutyáját is. 

Az utazástól és a játékoktól elfáradtam. Ezt bizonyára észrevette rajtam, mert egyszercsak a karjába vett és bevitt a házba. Egy ideig az előszobában, egy elkerített részen, puha takaróval kibélelt nyitott dobozban töltöttem az éjszakákat. Gondosan betakart, mellém tette a mamám illatával átitatott zoknit és kedvesen megsimogatta a buksimat. Egy igazi cumit is kaptam tőle. Ettől aztán annyira megnyugodtam, hogy elaludtam.

 

Nem volt könnyű azonban megszokni az új helyem, éjjelente gyakran felébredtem.

 

– Mama, testvérkéim, merre vagytok? – nyüszítettem ilyenkor.

 

Ám a cumit rágcsálva, a mamám illatát érezve, mindig megnyugodtam és hamarosan újból elaludtam.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 02. fejezet képei