Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


06. fejezet

Első nap az oviban

 

Elérkezett a hétvége. A családommal együtt beültünk az autóba és elindultunk a kutyaoviba. Szerencsére nem volt messze tőlünk. szabadban, egy elkerített füves részen helyezkedett el. Körös-körül rengeteg ismeretlen kutyaszagot és kutyahangot éreztem és hallottam. Izgatottan húztam a pórázt a hangok irányába.

A kerítésen át kíváncsian nézegettem befelé. A játszótéren több játékot is láttam: labdát, karikát és valami alagutat. Láttam az óvó bácsit is, aki körül több kutya is futkározott. Miután meglátott mosolyogva köszöntött bennünket, majd megkért, hogy egy kicsit még várakozzunk a kapunál.

Érdeklődve figyeltem hát tovább, hogy más kutyapajtásom hogyan és mit játszik, amikor hirtelen megszólított egy kutyus.

– Szia! Te ki vagy?  – kérdezte barátságosan, majd hozzátette: – Még nem láttalak itt.

Kicsit összerezzentem, de kedves hangja bátorítóan hatott rám.

– Szia, Zoé vagyok – válaszoltam, majd felbátorodva kérdeztem: – Hát téged, hogy hívnak? 

– Lotti – vágta rá azonnal és a kerítésnek dőlve hagyta, hogy végigszimatoljam.

Kölcsönösen szagmintát vettünk egymástól, éppúgy, mint az emberekről és más kutyákról, helyekről szoktunk. Az óvó bácsi ekkor szélesre tárta a kaput és kedvesen így szólt: – Szervusz, Zoé örülök, hogy jöttél, már nagyon vártalak – azzal megvakarta a fülem tövét.

Félénken megszimatoltam a kezét. Egészen jó illata volt.

Eközben a szülők odabent egy közeli kis padra ültek le és onnan figyeltek. 

– Most már elengedheted Zoét – hallottam az óvó bácsi hangját.

Viki levette rólam a pórázt és megsimogatott: – Menj játszani! 

Félénken tettem pár lépést, de aztán megtorpantam. Lotti mintha megérezte volna bátortalanságomat, így szólt: – Gyere Zoé, megmutatom neked a játszóterünket.

Megkönnyebbülten és örömmel követtem. Mire mindent körbejártunk és megszimatoltunk, már egészen otthonosan éreztem magam. Lotti az orrát váratlanul az enyémhez érintett és incselkedve így szólt: – Van kedved fogócskázni?  

– De még mennyire – kiáltottam és már futottam is. Hol ő kergetett engem, hol én kergettem őt. 

Amikor elfáradtunk egy gumicsonttal játszottunk. Húzkodtuk, ráncigáltuk a két végét. Játékunkat azonban váratlanul egy nagy termetű, vörös bundás kutya zavarta meg. Erőteljes mély hangon ugatott és közben szikrázó fogait vicsorítotva, így szólt:  – A gumicsontot akarom!

Lottival nagyon megijedtünk, azonnal elengedtük a játékot és leszegett fülekkel a pad alá futottunk, ahol a gazdáink ültek. Onnan ijedten lestünk kifelé. Az óvó bácsi azonban nem hagyta szó nélkül: 

– A gumicsonttal most mások játszanak. Kérem! – nyújtotta ki határozottan a kezét a vörös bundás kutya felé. 

A vörös bundás kutya kissé vonakodva, de odaadta.   

– Mivel odaadtad, adok neked egy másik játékot – mondta az óvó bácsi és megsimogatta.  A hátizsákjából egy sárga frízbit vett elő és messzire hajította. A vörös bundás kutya már rohant is a játék után.

Lottival kijöttünk a pad alól, és folytattuk a félbehagyott játékunkat. Ráncigáltuk, húzkodtuk, harapdáltuk a gumicsontot. Amikor azonban meguntuk és  már nem akartunk játszani vele, a vörös bundás kutya közelébe mentem vele. Megvártam míg rám figyelt. Ekkor kiejtettem a fogaim közül a játékot és elmentem. Csak amikor távolabb voltam néztem vissza. 

Meglepődve nézett rám, majd villámgyorsan odaugrott a játékhoz és rágni kezdte. Aznap nem ugatott többet ránk. Mire elérkezett a pihenő idő, már több ovis társammal, köztük vele is, együtt hűsöltünk a nagy terebélyes fa árnyékában. Csendben, ahol értük, rágtuk egymás végtagjait.

– A mai foglalkozásnak vége, de szeretettel várunk benneteket a következő alkalommal is – szólt egyszercsak az óvó bácsi és kétszer belefújt a sípjába.

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 06. fejezet képei