Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


09. fejezet

Az eskü

 

Egy szép nyári reggel egy motoros táskás ember állt meg a kapunk előtt.

– Bizonyára a területemre próbál betörni – gondoltam és vad ugatással a kapuhoz rohantam.

– Ez a mi házunk! Menj innen! Betolakodó!– kiáltottam.

Az ember matatott a postaláda körül, majd megnyugvásomra hamarosan elment. 

Ekkor kinyílt a ház ajtaja és Viki anyukája lépett ki rajta.

– Úgy látom a postás bácsi járt nálunk – állapította meg a postaládából kikandikáló újságokat megpillantva. Kivette őket, Viki pedig leemelte a szögről a pórázt.

– Sétálni megyünk! Sétálni megyünk! – gondoltam és örömömben felugrottam rá. Ekkor azonban Viki hátat fordított nekem és határozott azt mondta: – Zoé, nem! 

– Jól van, értem én. Nem szabad – és abbahagytam az ugrálást, de azért továbbra is izgatottan toporogtam körülötte. Hol leültem, hol felálltam, fejemet feltartva kitartóan figyeltem. Alig vártam, hogy végre rámcsatolja a pórázt és sétálni menjünk. 

Hamarosan az anyuka is csatlakozott hozzánk és elindultunk. Amint befordultunk a sarkon váratlanul összefutottunk Toffiékkal. Farkcsóválva, orrunkat összeérintve kitörő örömmel  üdvözöltük egymást barátnőmmel.

– Szervusztok! – köszöntötték egymást a gazdáim is. Az anyuka még kedvesen hozzátette: – Milyen régen láttunk benneteket! 

– Sziasztok! Tudjátok mostanában sok elfoglaltságunk volt és csak rövid, gyors sétákat tudtunk tenni – magyarázta Toffi gazdája, majd érdeklődve megkérdezte: – Merre mentek?  

–  A kiserdőbe – vágta rá Viki.

– Hát, ha nem bánjátok, mi is veletek tartunk – mondták nagy örömünkre.

Az úton végig beszélgettek. Mi barátnőmmel szorosan egymás mellett haladva a földet szimatoltuk. Rengeteg új és ismeretlen szagot sikerült összegyűjtenünk.

Már az utcánkban jártunk, amikor Toffi megállt egy családi ház előtt. Vakkantott egyet, mire egy jóképű, szürke színű  fiú kutya jött elő.

– Szia Monti – üdvözölte – Bemutatom neked jó barátnőmet, Zoét. Képzeld, ő is az utcánkban lakik és én kicsi kora óta ismerem.

Majd felém fordult: – Monti anyukája a husky, apukája pedig a kuvasz családból származik. Roppant éles eszű, nagyon erős és bátor kutya.

– Szia Monti – köszöntöttem kissé megilletődötten.

– Részemről a szerencse Zoé kisasszony – felelte Monti mély hangján, majd odament egy diófához és hamarosan egy-egy szem diót tett elénk a földre.

 – Az utca két legszebb hölgyének – mondta.

– Köszönjük – válaszoltunk kissé szégyenlősen és majszolni kezdtük a belsejét.

Ekkor egy fekete-fehér cica ugrott ki a szomszédos kerítésen. Lassan és komótosan lépkedett puha tappancsaival az utcán. Toffi már mozdult volna, hogy elkergesse, de aztán visszafordult.

– Ő Zorró  – mondta, majd hozzátette:– Monti fogadott testvére.

A cica láthatóan biztonságba érezte magát, mert magabiztosan a kerítésnek dőlt, kényelmesen kinyújtotta a lábait és sütkérezni kezdett a napon.

Bámulását azonban egy ismeretlen kutya morgása szakította félbe.  A domboldalról szaladt, egyenesen a cica felé.

Zorró felborzolta a szőrét és karmát kimeresztve fújtatni kezdett, hogy elijessze támadóját. Az ismeretlen kutya azonban villámgyors volt és elkapta Zorró egyik lábát, majd vadul rángatni kezdte.

Gazdáinkat magunkkal rántva hangos ugatással rohantunk az ismeretlen kutya felé, hogy megvédjük őt. Monti a kerítésen belül tombolt és elképesztően ijesztő hangon kiabálta: – Takarodj, mert széttéplek te nyavalyás! Csak lennék kint az utcán. Gazdám! Merre vagy? Nyisd ki az ajtót, hadd szedjem ízekre ezt a csavargót.

Az ismeretlen kutya együttes fellépésünktől megijedt és elszaladt. Azóta se láttuk az utcánkban.

Zorró dorombolva, hálásan dörgölőzött hozzánk, Monti pedig elismerően nézett ránk.

Ekkor megesküdtünk, hogy mindig összetartunk, a rászoruló védteleneket megvédjük, és ha az utcánkba idegen jár, jelezzük egymásnak. 

 

 

A mappában található képek előnézete 09. fejezet képei