Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. fejezet

A titkos segítség

 

Ezen a hétvégén az egész család a kertben dolgozott. A lehullott faágakat rakták össze téli tüzelőnek. Viki nagypapája is átjött segíteni.

 

Fekve néztem őket, miközben arra gondoltam, hogy milyen nagyon szeretek velük lenni.

 

– Én is segíteni akarok valahogy, de hogyan tegyem? – törtem a fejem.

 

Hamarosan eszembe jutott valami. Egy korábbi sétánk alkalmával a közeli kőbányánál, láttam egy nagy letört faágat, ami éppen tűzifának való lenne.

 

– Valahogy, hogy ne vegyék észre, el kellene hoznom ide. De hogyan tudnék úgy érte menni, hogy senki se vegyen észre? – törtem a fejem.

 

Az alkalomra szerencsére nem kellett sokáig várnom.

 

A nagypapa kiment a kertkapun a szomszéd bácsihoz beszélgetni, és a kaput résnyire nyitva felejtette.

 

– Ez az! – gondoltam magamban, és amikor senki sem látott, csendben kisurrantam.

 

A közelben volt a hely, tudtam, hogy gyorsan megjárom. Szaporán és nesztelenül futottam és kis idő múlva oda is értem. Szerencsére gyorsan megtaláltam a faágat, ami nagyobb volt, mint amire emlékeztem, de sebaj. Megragadtam a fogaimmal, kicsit megrángattam és már húztam is visszafelé.

 

– Hogy meg fognak lepődni! – gondoltam útközben. Már csak az utcán kell végigvinnem, és már otthon is vagyok.

 

A kapu szerencsére még nyitva állt. Halkan, de egyáltalán nem könnyen bejutottam rajta, és letettem a faágat a farakás elé. Ezután messzebb leheveredve figyeltem, hogy mi történik.

 

A nagypapa visszajött a szomszédtól, majd hirtelen megtorpant, amikor észrevette az ágat a földön. Körbenézett, és kisvártatva megállt rajtam a tekintete. Elgondolkodva a kapura pillantott, majd rám, és a mosolyából tudtam, hogy kitalálta, hogyan került ide a faág. Odajött hozzám és kedvesen megsimogatta a buksimat. Felvette az ágat a földről és miután feldarabolta, a többi tüzelő közé tette. Ezután visszajött hozzám, körbenézett, és miután megbizonyosodott róla, hogy senki se figyel, felemelte a fülemet.

 

– Zoé, köszönjük neked! Sokat segítettél – mondta halkan és megsimogatta a buksimat.  – De ígérd meg, hogy máskor nem szöksz meg. Komoly baj is érhetett volna téged, és akkor az egész családod most szomorú lenne – magyarázta komoly hangon.

 

Ebbe bele sem gondoltam, de megértettem, amit mondott. Fejem a lábára tettem, és bocsánatkérően néztem rá. A nagypapa még egyszer megsimogatott, majd elment.

 

– Szerencsére, azért mégiscsak sikerült az akcióm, és én is segítettem a családomnak – gondoltam  magamban elégedetten és befeküdtem a házikómba.

 

A mappában található képek előnézete 11. fejezet képei