Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. fejezet

Váratlan találkozás

nyár igazán forró volt, aminek én nagyon örültem, mert így gyakrabban látogattuk gazdámmal és szüleivel a vízparti helyeket. 

 

Így volt ez most is. Épp a Duna-parton élveztem a napsütést, hallgattam a madarak énekét és bámultam a vidáman játszó és piknikező kutyatársaimat, amikor egyszercsak megakadt a szemem egy foltos kutyán. Nagyon szép foltjai voltak - barna, fehér, fekete és igen barátságosan viselkedett a többi kutyával. Érdeklődve figyeltem őt.

 

Gazdája egy játékot dobott a vízbe. A foltos kutya egyből utána úszott, de sehogysem sikerült megfognia, folyton kicsúszott a fogai közül. Egy idő után aztán felhagyott a próbálkozással, kijött a vízből és lihegve leheveredett a földre.

 

– Ezt nem hagyhatom annyiban – gondoltam magamban.

 

Leráztam a fejemről a napszemüvegem, vakkantottam egyet és már futottam is  a vízbe. Rövid de tempós kutyaúszás után elértem a labdát. Óvatosan a fogaim közé vettem és egyenesen odasiettem hozzá.

 

– Tessék! – mondtam és letettem elé.

 

– Nagyon köszönöm! – nézett rám meglepetten. – Már épp lemondtam róla. Sajnos már nem megy úgy az úszás, mint annak idején – azzal sóhajtott egy nagyot. – Milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam – tette hozzá néhány pillanat múlva  –  Lara vagyok, a beagle családból. Hát te, ki vagy? 

 

– Zoé, a labrador családból – válaszoltam hasonlóképpen.

 

Amikor kimondtam a nevem, úgy láttam, mintha kicsit tágabbra nyitotta volna a szemét.

 

– Hm, igazán szép neved van. Görög eredetű, a jelentése pedig ÉLET – mondta  kissé elmerengve.

 

– Igazán? Ezt nem is tudtam. De ő honnan tudhatja mindezt? – morfondíroztam magamban.

 

Gazdája ekkor odahívta magához Larát és ráadta a nyakörvét, kendőjét, nyakláncát, közben pedig szóba elegyedett a családommal.  Bizonyára szimpatikusak lehettek egymás számára, mert sokáig beszélgettek, amit később a közelben levő fagyizóban is folytattak.

 

– Nahát, a láncon szemek vannak? – kérdeztem meglepetten mikor visszatért hozzám.

 

– Igen, tudod Görögországban úgy tartják, hogy megvéd a rossztól – mondta és leheveredett mellém.

 

Most láttam csak, hogy milyen szép a szeme, mintha ki lett volna festve. De sokat hunyorgott a napfénytől. Ezt bizonyára a gazdája is észrevette, mert levette a fejéről a napszemüvegét és rápróbálta.

 

Lara minden bizonnyal kényelmetlennek érezhette, mert  azonnal megrázta a fejét, hogy nem kéri. Inkább egy közeli nagy fa árnyékba húzódtunk meg.

 

– Tudod Zoé, én is Magyarországon születettem – kezdte a beszélgetést, majd némi csend után így folytatta: – A korábbi nevem azonban Lisa volt. Gazdáim egy kedves fiatal pár, akik nagyon szeretnek és én is őket. Kiskoromban egy állatkereskedésben vásároltak és onnan vittek magukkal Görögországba. Ott kaptam az új nevemet is, a Larát. Most épp látogatóba jöttünk egy ismerősünkhöz.

 

– Ugratsz engem? – kérdeztem mert hihetetlennek tűnt számomra, amiket mondott.

 

Ekkor odaszaladt a gazdája lába mellett levő nyitott hátizsákhoz. Kihúzott belőle valamit, majd letette elém.

 

– Nézd, ezek az otthon készült fényképeim. Ez pedig itt, az útlevelem – mondta.

 

Kíváncsian belenéztem az útlevélbe. A benne levő fényképen ő nézett vissza rám. Tényleg, az övé volt.

 

– Most már elhiszed, amiket mondok? – kérdezte vidáman.

 

– Ez hihetetlen! Te jártál a tengernél? – ámultam el a fénykép láttán – Mesélsz nekem a nagy vízről? Tényleg olyan csodálatos, mint amilyennek a képeken látni? – kérdeztem izgatottan. 

– A víz hideg vagy inkább meleg? Tudod, kicsi korom óta nagyon szeretek úszkálni, és imádom a nagy vizeket. Régóta dédelgetett álmom, hogy egyszer a tengerben is úszok majd – mondtam egyre lelkesebben.

 

Lara barátnőm pedig mesélt és mesélt: a sok színben pompázó, kellemes, végtelennek tűnő sziklás tengerről, Zorba daláról, a homokos tengerpartról, ahol nagyokat lehet futkározni, hemperegni és ásni, a délutáni lágy szellőkről, a csodálatos naplementéről, valamint kedvenc eledeléről: a görögdinnyéről.

 

Élvezettel és tátott szájjal hallgattam őt.

 

Meséjét gazdája szakította félbe, aki miután ránézett az órájára, hirtelen kapkodni kezdett. Elbúcsúzott a gazdáimtól, felkapta a földről az útlevelet, fényképeket végül a barátnőmet és sietve távoztak.

 

–  Szép nyarat kívánok! Viszontlátásra! kiáltottam  még gyorsan utána.

 

– ADIO! – kiáltott vissza Lara is, mancsát felemelve.

 

 

A mappában található képek előnézete 15. fejezet képei