Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. fejezet

 A kutyastrand

 

 

 Ezen a napon kutyameleg volt. Lihegve pihentem a kertünkben egy árnyékos fa alatt ahonnan zavartalanul figyelhettem gazdáimat. Szemmel láthatóan készülődtek valahová.

- Hozhatod a matracot! - szólt az apuka a kislányának Vikinek, miközben az autó csomagtartójában még elrendezett valamit.

Viki berohant a házba, majd hamarosan maga után vonszolva egy felfújt színes matracot, gyors léptekkel az autó felé igyekezett. Azonnal felkeltem és követni kezdtem. Kisvártatva az anyuka is megjelent, kezében egy nagyon finom illatokat árasztó táskával, amit szintén a csomagtartóba helyeztek el. Miután végeztek a pakolással, Viki felém fordult és így szólt: - Zoé, hopp ! 

Nem kellett kétszer mondani, már ugrottam is a helyemre.

- Utazunk és én is mehetek! Hát van ennél csodálatosabb dolog a világon? - vakkantottam boldogan és fejemet Viki lábának támasztva kényelmesen elnyújtóztam a hátsó ülésen.

Miután mindenki beszállt, az apuka bekapcsolta a rádiót és zenét hallgatva egy jó darabig autóztunk. Már majdnem elszunyókáltam, amikor éreztem, hogy az autó lassítani kezdett és hamarosan megállt. Felemeltem a fejem és érdeklődve kémleltem ki az ablakon.

- Itt vagyunk? Ez már a kutyastrand? - hallottam Viki izgatott hangját.

- A térkép szerint ez az - válaszolta az anyuka.

- Kutyastrand? Jól hallottam? - és még jobban hegyeztem a füleimet. Alig vártam, hogy kiszállhassak az autóból.

A strand a szabadban egy elkerített füves részen volt. Egy nagy kapu volt a bejárat, amin egy rokonszenves kutyatársam képe volt kifüggesztve.

- Kutyabarát Strand Etikett - olvasta Viki hangosan, majd anyukájához fordulva azt kérdezte: - Ez meg mit jelent?

- Előírt magatartás, vagyis, hogyan illik viselkedni, annak, aki belép a strand területére - felelte az anyuka.

- Ó! - mondta megilletődötten Viki és a tábla mellett levő tartóból egy színes lapot vett ki. Amíg a szülők megvették a belépőjegyet, leült mellém és hangosan felolvasta a szabályokat. 

- Részemről rendben - vakkantottam miután befejezte az olvasást és kis családom mellett nagyon fegyelmezetten lépkedve beléptem a strand területére.

Odabenn már volt néhány kutyatársam, akik vidáman szaladgáltak, játszottak egymással. Gazdáim miután körbenéztek, egy lombos fa árnyékában levő padra telepedtek le. Rendkívül izgatott voltam. Még soha életemben nem voltam kutyastrandon, minden olyan új volt. Azonnal vad szimatolásba és a terület feltérképezésébe kezdtem. 

- Szervusz! -  hallottam egyszercsak.

Felnéztem és két kisebb kutyatársamat pillantottam meg, akik miután köszöntöttek, már el is mentek mellettem.

- Szervusztok! - vakkantottam még gyorsan utánuk.

- Nahát, milyen kedvesek, hogy üdvözöltek - gondoltam magamban, miközben megmártóztam a kellemesen langyos vízben.

Közben egyre többen érkeztek. Voltak, akik egyből fürdeni mentek, voltak akik játszani, de olyan is akadt, aki inkább a napozást és a pihenést helyezte előtérbe.

Én egy ideig a helyünket őriztem. Ám amikor Viki egy botot dobott a vízbe, uzsgyi, már szaladtam is befelé, nehogy elvigye a sodrás vagy valaki más.

Egy fiatal vizsla kutya felfigyelt a játékunkra és rögtön utánam vetette magát. Nagyon kellett igyekeznem az úszással, hogy még előtte elkapjam a botot, mert eleinte szorosan mellettem úszott. Egyszer úgy tűnt már-már feladja, de ekkor odakiáltottam neki: - Tartsd a tempót!

A fiatal vizsla meglepődött, de aztán összeszedte magát  és érezhetően begyorsított. El kell ismerjem igazán ügyes volt és nagyon kicsin múlott, hogy megelőzzön.

A fogaim közé vettem a botot és már fordultam is vissza, hogy miharabb kiérjek a partra. Vizsla kutyatársam kitartóan követett. Már a part közelében jártunk, amikor felém fordult és nagyon kedvesen így szólt : - Játszhatok egy kicsit én is vele?

- Mivel olyan kitartóan úsztál mellettem, tessék neked adom - nyújtottam felé a botot.

Azonnal a fogai közé vette és elúszott vele. A partra kiérve leráztam a bundámról a vizet, ám eközben véletlenül összeütköztem egy fajtámbeli labrador kutyatársammal, aki éppen arra sétált.

- Elnézést a figyelmetlenségemért! - mondtam sietve, majd udvariasan hozzátettem: - Zoé vagyok!

Ekkor vettem észre, hogy a nyakában egy csengő lóg.

- Nahát, miért van a nyakadban csengő? - kérdeztem meglepetten.

- Szervusz Zoé! Én Alfi vagyok - mondta, majd miután alaposan körbeszimatolt, így folytatta: - A csengő azért van a nyakamban, mert a gazdám sajnos nem lát. Helymeghatározás miatt viselem. Tudod, egy rendkívül fontos munkát végzek: Vakvezető vagyok. Most épp szabadságon vagyok. Gazdám testvére hozott ide egy kicsit kikapcsolódni. Ohó, de már mennem is kell, mert intett nekem. Örülök, hogy találkoztunk! - mondta  sietve, azzal továbbsétált.

Szavain eltűnődve lépkedtem tovább de hamarosan egy öreg kis termetű kutyusra lettem figyelmes, aki  nyugtalanul járkált fel s alá a parton. Időnként megállt és sóvárgóan nézett a víz felé.

- Hát te miért nem mész be a vízbe? Hisz olyan meleg van - szólítottam meg.

- Nem tudok úszni - felelte halkan.

- Várj! Hozok neked valamit, aminek segítségével be tudsz majd menni. Mindjárt jövök! - mondtam és sietve a gazdimékhoz futottam.

Óvatosan elvettem a padról a segítséget, egy szivacs úszódeszkát és már szaladtam is vissza. Az öreg kutyus azonban már nem volt ott. Hiába néztem körbe sehol sem láttam. Ekkor odaszaladt hozzám a fiatal vizsla kutya, akinek a botot adtam és izgatottan hadarni kezdte:

- Képzeld, egy kutyatársunk bement a vízbe úgy, hogy nem tud úszni és most nem tud kijönni. Nézd csak! - bökött a fejével a víz felé.

- Mit mondasz? Hol? Merre? - kérdeztem és pásztázni kezdtem a vizet.

A távolban tényleg, mintha lett volna valami. Azonnal a fogaim közé vettem az úszódeszkát és a vízbe vetettem magam. Amikor odaértem nagyon meglepődtem ugyanis nem is egy, hanem kettő kis termetű kutyatársam kapálózott a vízben. Erre aztán nem számítottam. Szegénykék kétségbeesetten kapálóztak, időnként lesüllyedtek, majd ismét kapálózni kezdtek. Gyorsan feléjük nyújtottam az úszódeszkát, de valahogy nem tudták, vagy nem akarták megfogni. 

-Tartsatok ki barátaim, mindjárt hozok egy másik segítséget - kiáltottam oda nekik és gyorsan visszafele kezdtem úszni.

Viki szerencsére épp a vízben ácsorgott és mellette volt az úszómatraca.

- Ez kell nekem - gondoltam magamban.

Óvatosan megragadtam a matrac egyik sarkát, nehogy kilukadjon és már vittem is a kiskutyák felé.

- Zoé! Mit csinálsz? Hová viszed a matracot? Gyere vissza! - kiáltott utánam Viki.

Kivételesen nem engedelmeskedtem, vissza se néztem, mert sürgetett az idő.

- Tartsatok ki barátaim! - gondoltam magamban és amennyire csak tudtam begyorsítottam.

Már félúton jártam, amikor egyszercsak egy ismeretlen hölgy kezében egy matraccal odaúszott a kutyatársaimhoz. Könnyed laza mozdulattal feltette rá őket és a part felé írányította.

- Megmenekültek! - sóhajtottam megkönnyebbültem és bátorítóan odavakkantottam nekik.

Kis idő múlva kis termetű kutyatársaim elcsigázottan de szerencsésen partot értek. A fiatal vizsla kutyus hangos ujjongó ugatással fogadta őket.

Ekkor ébredt fel szunyókálásából a bajbakerült kutyusok gazdája. Miután értesült a történtekről, azonnal a hölgyhöz sietett, és megköszönte a segítségét. Minket négylábúakat pedig kedves dicsérőszavak mellett ízletes jutalomfalatokkal kínált.

- Minden jó ha a vége jó! - gondoltam magamban boldogan, és élvezettel rágtam a falatot, majd sietve gazdáimhoz futottam, mert időközben készülődni kezdtek hazafelé.

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 17. fejezet képei