Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20. fejezet

Egy őszi séta

 

– Nincs is jobb dolog, mint ebéd után egy nagyot sétálni a családdal a természetben – mondta az apuka séta közben, majd jókedvűen így folytatta: – Tudjátok, az őszi természet mindig kincseket rejt magába és ha elég figyelmesek vagytok, rátaláltok!   

-  Zoé, hallottad ezt? Gyere keressünk kincset –  hívott magához Viki. 

- Kincset? Keressünk! –  azzal vad szimatolásba kezdtem.

Minden bokor alá benéztünk, minden fát körbejártunk, de semmit sem találtunk.

- Eldobom, hozd vissza! –  kiáltott váratlanul Viki és elhajított egy botot, ami kicsit távolabb a fák közé esett. Azonnal felhagytam a kincskereséssel, és már szaladtam is a bot után. Ám egyszercsak különös illat csapta meg az orromat. Beleszimatoltam a levegőbe, majd a földön folytattam tovább a szimatolást. Kitartó nyomozásomnak köszönhetően rövidesen egy nagy fa törzséhez értem. A fa oldalán láthatóan valami furcsa kinövés volt. Az orromat hozzáérintettem a furcsasághoz, mire az a földre pottyant.

– Mi lehet ez?  –  tanakodtam miközben óvatosan nyakamat előrenyújtva igyekeztem megszagolni.

– Zoé, mit találtál? Kincset? –  futott hozzám kíváncsian Viki.

–  Kincset? Kincset találtam volna? –  rezzentem össze és tovább vizsgáltam szerzeményemet.

-  Nahát, egy gomba, és milyen nagy a kalapja! –  csapta össze két kezét Viki.

- Anya, apa! Gyertek gyorsan! Zoé kincset talált! Méghozzá egy kalapos gombát.

– Gombát?  –  csodálkoztam. –  Az meg mi lehet? - tanakodtam ám ekkor nagyot korgott a pocakom.

– Vajon ehető? – és már furakodtam is a gazdáim közé, nehogy lemaradjak valamiről.

– Milyen gomba lehet ez? –  hallottam az anyuka hangját.

- Fogalmam sincs –  felelte az apuka, majd némi csend után így folytatta: –  Tudjátok mit? Úgyis leesett a teteje, tegyük bele egy nejlonba és mutassuk meg egy gombaszakértőnek.

Igy is tettek és hamarosan folytattuk tovább a közös sétánkat.

Ám innentől kezdve én a kalaposok elszánt kutatójává váltam. Csak szimatoltam és szimatoltam mindenfelé. A réten a fák oldalán még tömegesen találtam ehhez hasonlókat. Ezt minden alkalommal hangos ugatással jeleztem is a családom számára, mert nagyon boldog vagyok, ha örömet szerezhetek nekik. Egészen kicsi és nagyobb gombákat is találtam. 

– Vajon egyforma az illatuk? – szaglásztam őket egymás után.

Egy öreg fa tövében aztán egy gyönyörű példányra leltem.  Az összes közül ez volt a legszebb és a legnagyobb. Óvatosan meg akartam bökni az orrommal, de amint hozzáértem, valami úgy megcsiklandozott, hogy menten prüszkölni kezdtem. Egy idő után azért, igaz hogy kicsit távolabbról de mégiscsak sikerült megszimatolnom. Jól az emlékezetembe véstem különös illatát, majd sietve futottam a gazdáimhoz.

– Anya, Zoé talált kincset, de mi semmit sem találtunk – mondta anyukája mellett bandukolva bánatos hangon Viki.

– Már hogyne találtunk volna –  torpant meg azonnal az anyuka. Megölelte őt, majd arccal gyengéden a nap felé fordította és kedves hangon azt mondta:

–  Szippants csak egy jó mélyet a friss őszi levegőből. Ha jól csináltad érezni fogod, ahogy a szíved megtelik jósággal, szeretettel és békességgel. Ezek a legnagyobb kincsek –  tette hozzá és egy nagy puszit nyomot a kisgazdám arcára.  

 

A mappában található képek előnézete 20. fejezet képei