Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20. fejezet

Egy őszi séta

 

– Nincs is jobb dolog, mint ebéd után egy nagyot sétálni a családdal a természetben – mondta az apuka séta közben, majd jókedvűen így folytatta: 

– Az őszi természet mindig kincseket rejt magába és ha elég figyelmesek vagytok, rátaláltok!   

-  Kincset? - csodálkozott Viki. - Zoé, keressünk egyet! - kiáltott fel azzal levette rólam a pórázt és szaladni kezdett. Iparkodnom kellett, hogy lépést tudjak tartani vele.

Minden bokor alá benéztünk, minden fát körbejártunk, közben vadul szimatoltam, de semmit sem találtunk.

- Eldobom, hozd vissza! –  kiáltott váratlanul Viki és elhajított egy botot, ami kicsit távolabb a fák közé esett. Természetesen azonnal felhagytam a kincskereséssel, és már szaladtam is a bot után. Ám hirtelen különös illat csapta meg az orromat. Beleszimatoltam a levegőbe, majd a földön folytattam tovább a szimatolást. Kitartó nyomozásomnak köszönhetően rövidesen egy nagy fa törzséhez értem. A fa oldalán láthatóan valami furcsa kinövés volt. Az orromat hozzáérintettem a furcsasághoz, mire az a földre pottyant.

– Mi lehet ez?  –  tanakodtam miközben óvatosan nyakamat kissé megnyújtva igyekeztem megszagolni.

– Zoé, találtál valamit? –  futott hozzám kíváncsian Viki.

De én csak vadul szimatolva vizsgáltam tovább szerzeményemet.

-  Nahát, ez egy gomba, és milyen nagy a kalapja! –  csapta össze két kezét Viki.

- Anya, apa! Gyertek gyorsan! - kiáltotta. - Zoé kincset talált! Méghozzá egy kalapos gombát.

– Gombát?  –  csodálkoztam. –  Az meg mi lehet? - ekkor nagyot korgott a pocakom.

– Vajon ehető? – és már furakodtam is a gazdáim közé, nehogy lemaradjak valamiről.

– Milyen gomba lehet ez? –  hallottam az anyuka hangját.

- Nem tudom –  felelte az apuka, majd némi csend után így folytatta: –  Tudjátok mit? Úgyis leesett a teteje, tegyük bele egy nejlonba és mutassuk meg egy gombaszakértőnek.

Igy is tettek, majd folytattuk tovább az utunkat.

Ám innentől kezdve én a kalaposok elszánt kutatójává váltam. Csak szimatoltam és szimatoltam mindenfelé. A réten a fák oldalán még tömegesen találtam ehhez hasonlókat. Ezt minden alkalommal hangos ugatással jeleztem is a családom számára, mert nagyon boldog vagyok, ha örömet szerezhetek nekik. Egészen kicsi és nagyobb gombákat is találtam. 

– Vajon egyforma az illatuk? – szaglásztam őket egymás után.

Egy öreg fa tövében aztán egy gyönyörű példányra leltem.  Az összes közül ez volt a legszebb és a legnagyobb. Óvatosan ezt is meg akartam bökni az orrommal, de amint hozzáértem, valami úgy megcsiklandozott, hogy menten prüszkölni kezdtem. Kicsit távolabbról de mégiscsak sikerült megszimatolnom. Jól az emlékezetembe véstem különös illatát, majd sietve futottam vissza a gazdáimhoz.

– Anya, Zoé talált kincset, de én semmit sem találtam – mondta anyukája mellett bandukolva bánatos hangon Viki.

– Már hogyne találtál volna –  torpant meg azonnal az anyuka. Megölelte őt, majd arccal gyengéden a nap felé fordította és azt mondta:

–  Szippants csak egy jó mélyet a friss őszi levegőből. Ha jól csináltad érezni fogod, ahogy a szíved megtelik jósággal, szeretettel és békességgel. Ezek a leges legnagyobb kincsek –  tette hozzá és egy puszit nyomot az arcára.  

 

A mappában található képek előnézete 20. fejezet képei