Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


21. fejezet

A szerencsés kisveréb

 

 

Kora reggel szokásos ellenőrző körutamat tartottam a kertünkben, amikor arra lettem figyelmes, hogy a szomszéd fekete macskája hirtelen leugrott a kerítés tetejéről egyenesen egy földön ennivalót kereső kisverébre.

–  Már megint kedvtelésből vadászik a pimasz a területemen –  állapítottam meg magamban és hangos ugatás kíséretében utána vetettem magam.

 A fekete macska, ahogy meghallotta az ugatásom, egy hangosat nyávogott és meg sem állt a közelben levő fáig. Kimeresztett karmai segítségével villámgyorsan felfutott rá, majd onnan mérgesen fújt felém.

– Épp időben érkeztem – állapítottam meg alapos szimatolás után. A kisveréb megsérült. Őkelme alaposan megtépázta. Egyik szárnyából több toll is hiányzott. Szemét becsukta és a rémülettől vagy a fájdalomtól teljes testében remegett szegényke. 

A pimasz fekete macska egy erősebb faágba kapaszkodva éles hangon nyávogni kezdett, miközben mereven figyelte elvesztett zsákmányát.

A kisveréb ekkor egy pillanatra kinyitotta a szemét és segélykérően csippantott egyet. Megnyugtatásképp megböktem az orrommal, de erre még jobban remegett.

A fekete macska araszolni kezdett lefelé a fáról, szemét egy pillanatra sem levéve a kismadárról.

– Nem hagyhatom magára szegénykét, mert ez a pimasz alig várja az alkalmat, hogy ismét rávesse magát –  gondoltam.

Lefeküdtem hát a földre, hogy őrizzem de közben jó hangosan és kitartóan ugatni kezdtem a gazdáim után. A fekete macska villámgyorsan visszamászott a fára.

Hamarosan Viki nézett ki az ablakon.

– Anya, apa gyertek gyorsan! –  kiáltotta. –  Zoé talált valamit –  és sietve szaladt ki hozzám.

Rövidesen követték őt a szülők is. Miután látták, hogy mi történt és hogy milyen állapotban van a kisveréb, az anyuka egy ronggyal óvatosan kezébe vette és egy szalmával kibélelt papírdobozba tette.

Ekkor a fekete macska ijesztő hangokat kiadva magából leugrott a fáról, felpúposította a hátát és  fenyegető lépéseket tett a gazdáim felé.

–  Mit merészelsz! Elkaplak te kis pimasz! –  és azonnal üldözőbe vettem.

Futott, ahogy csak a lába bírta. Épphogy át tudott ugrani a kerítésen. Ott felugrott az egyik ablak párkányára és felborzolt szőrrel dühösen fújt felém.

–  Ott maradj te semmirekellő! Mert ha átjössz ízekre szedlek! –  kiáltottam oda neki, majd sietve igyekeztem vissza  a családomhoz.

– Megsérült, de nincs veszve minden – hallottam az anyuka hangját, aki némi csend után hozzátette: – Talán ha egy kicsit ápoljuk, minden rendben lesz.

 Én szívesen ápolom  kiáltotta Viki azonnal, majd szeretetteljesen végigsimított a bundámon és azt mondta: 

– Ügyes vagy kiskutyám! Megmentetted. Egy igazi hős vagy!

Nekidőltem a lábának és szeretettel néztem rá. 

– Anya, apa! Bevihetem a kisverebet a házba? Hogy ne fázzon meg, és ott ápolhassam – kérdezte valamivel később.

A szülők egymásra néztek, majd beleegyezően bólintottak.

–  De hogyan ápoljam? Mit csináljak? –  hallottam a házba igyekvő Viki hangját.

–  Mindjárt megmutatom –  felelte az anyuka és becsukta az ajtót.

Egy darabig az ajtó előtt várakoztam, de mivel nem jöttek, körbejártam a kertet, hogy ellenőrizzem, hogy az a pimasz fekete macska nem jött e vissza valahol.

Valamivel később gazdáim ismét kijöttek a kertbe. Viki kezében egy lezárt apró lukakkal teli dobozt szorongatott, amiben élénken mocorgott valami.

–  Gyere Zoé! Elvisszük a barátunkat egy biztonságos helyre –  mondta az apuka és rámcsatolta a pórázt. Boldogan és büszkén lépkedtem mellettük. Éreztem, hogy most valami nagy dolog van készülőben.

A közeli tisztáshoz sétáltunk. Ott óvatosan letették a dobozt a földre. Én persze kíváncsiskodva azonnal szimatolni kezdtem, de elhúztak onnan. Az apuka lába mellől azonban továbbra is figyeltem az eseményeket.

–  Meggyógyultál? –  vakkantottam a doboznak. Választ azonban nem kaptam csak a mocorgás maradt abba.

–  Zoé, ül! –  hallottam ekkor az apuka hangját. Engedelmesen leültem hát a lába mellé, de a szememet végig a dobozon tartottam.

– Viki! –  szólt az anyuka – Gyere és lassan emeld fel a doboz tetejét. Lássuk, hogy van a mi kisbarátunk.

Alig nyílt fel a doboz teteje, amikor a kismadár huss, villámgyorsan kirepült a dobozból.

Gazdáim először meglepődtek, majd nevetve néztek utána.

Túláradó örömömben körbe-körbe futkostam. Sikerült örömet szerezni a családomnak és megmentettem egy Életet. 

Alig várom az alkalmat, hogy mindezt elmeséljem  barátaimnak, Montinak és Toffinak.

 

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 21. fejezet képei