Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


23. fejezet

Egy téli kaland

 

Ezen az éjjel kutyahideg volt, senki sem mászkált az utcán, nem történt semmi, ezért bekucorogtam a házam egyik sarkába és hamarosan elaludtam. Másnap reggel, épp egy jóízűt nyújtóztam, amikor nyílt a bejárati ajtó és a gazdám lépett ki rajta pórázzal a kezében.

– Séta! Séta! Sétálni megyünk! – kiáltottam és örömömet hangos ugatással igyekeztem a világ tudtára adni.

Néhány pillanat múlva a családom többi tagja is csatlakozott hozzánk.

Fantasztikus érzés volt a nagy fehérségbe ugrálni és otthagyni a lábnyomainkat. Vikivel jókedvűen szaladgáltunk, fogócskáztunk  és egyszercsak a kőbányához értünk. Ott azonnal vad szimatolásba kezdtem, mert a hely telis-tele volt ismeretlen szagokkal és illatokkal.

Ekkor valami finoman megütötte az oldalamat, amit hamarosan egy újabb követett. Meglepetten néztem fel. Viki nevetve dobált a puha hólabdákkal.

– Jól van, játszunk! – gondoltam és felugrottam, hogy elkapjam a soron következőt.  

Többet is sikerült elkapnom, néhányat szétrágtam, egyet-kettőt pedig lenyeltem. Irtó jó játék volt. Épp egy kis szünetet tartottunk, amikor a távolban megpillantottam egy kutyát. Nagyon hasonlított a barátnőmre, Toffira és úgy tűnt, hogy ő is észrevett engem. 

– Hisz ez Toffi! – hasított belém a felismerés boldogan.

Toffi óvatosan és éberen lépkedett felém. Én azonban már jól ismerem ezeket a mozdulatokat. Ilyenkor minden rezdülésemet figyeli, leginkább azt, hogy mikor mozdulok meg, hogy rám vethesse magát és kezdődjön a játék.

– Érj utol, ha tudsz! – vakkantottam és nekiiramodtam. 

Azonnal kergetni kezdett. Amikor végül utolért baráti birkózásba kezdtünk. Ahol értük rágcsáltuk és harapdáltuk egymás bundáját. Persze mindezt csak játékosan.

Figyelmemet a játékunkról egy kisállat vonta magára. Véletlenül vettem észre, épp, amikor Toffi harapása elől igyekeztem kitérni.

Vöröses barna színe és fürgesége teljesen elkápráztatott. Villámgyorsan futott el mellettünk.

Azonnal abbahagytam a birkózást és a földet szimatolva  követni kezdtem. A szagok és a nyomok egy fenyőfához vezettek. Felnéztem és az ágak között megpillantottam őkelmét, ahogy apró gombszemeivel éberen leskelődött. Egy ideig némán és csendben figyeltük egymást, de aztn lassan lejjebb ereszkedett a fán. Azonnal felugrottam, hogy elkapjam, ám ekkor villámgyorsan felfutott a fa tetejére. Egy darabig semmit sem láttam, mert a fenyőágon levő összes hó a szemembe hullott. Mérgesen ugattam utána. 

Egy idő után abbahagytam az ugatást és ekkor ismét lejjebb ereszkedett a fán és kezdődött minden előröl. Úgy tűnt, hogy nem fél. Ellenkezőleg, jó ideig a bolondját járatta velem, mert minden igyekezetem ellenére sem tudtam elérni őt. Játékunkat Toffi szakította félbe, aki sietve loholt hozzám.

– Zoé, hív a gazdád – mondta lihegve.

A kisállat ekkor felfutott a fa tetejére és a következő pillanatban eltűnt.

– Zoé! Toffi! Gyertek! – hallottam ekkor már én is a hangjukat. Sietve futottunk hozzájuk.

Szerencsére egy darabig még együtt sétálhattam barátnőmmel, így útközben el tudtam mesélni neki kalandomat a fürge kisállattal.

Kitalálod, hogy milyen állattal találkoztam? smiley

 

 

 

A mappában található képek előnézete 23. fejezet képei