Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


26. fejezet

 

A macskabanda

 

Már jó  ideje sétáltunk gazdámmal a kertek alatt, amikor megszólalt a zsebében a telefonja. Amíg beszélt a pórázt a közeli kerítéshez húztam, mert észrevettem ott egy foltos kutyát. 

–  Napsugaras szép napot! –   szólított meg barátságos mély hangon.

–  Szervusz! - viszonoztam azonnal a kedves köszöntést farkcsóválva.

–  Már többször láttalak errefelé sétálni, de a neved még nem ismerem - folytatta és érdeklődve kidugta az orrát a kerítésen.

- Zoé vagyok és téged, hogy hívnak? 

- Dörmi - felelte és közben alaposan megszimatolta a bundámat.  

–  Hová lesz a séta? –   kérdezte miután befejezte a szimatolást.

–  Úgy hiszem, hogy a közeli kőbányához. 

–   Ott én is jártam - kiáltott fel örömmel, majd a következő pillanatban elgondolkodva nézett maga elé. 

– Igazán? - kérdeztem lelkesen. Ugye milyen kiváló hely a szimatolásra, futkározásra vagy épp bújócskázásra? Én a legjobban azért szeretem, mert a bánya közepén van egy kopár fa, aminek a gallyai közé, egy kedves ismeretlen, valamikor egy kilyukadt focilabdát tett. Nagyon kedves volt tőle, mi négylábúak akik odajárunk, azóta is hálásak vagyunk érte. Az arra járó gazdik kutyusaikkal ugyanis játszanak a labdával, majd amikor befejezték a játékot, ugyanoda visszateszik azt. Igy legközelebb is tudnak vele játszani ők is és mások is.

Dörmi figyelmesen hallgatott, majd egyszercsak körbenézett és így folytatta:

–  Csak a kőbánya közelében levő ágas-bogas szűk ösvényre ne menjetek! A macskatanyára.

–  Hová? –   néztem rá értetlenül.

–  Hogyan? Te nem hallottál a macskabandáról? - csodálkozott - Nem hallottad mi történt Morzsi kutyával?

–  Nem én. Ki ő és mi történt vele? –  kérdeztem és hegyezni kezdtem a füleimet. 

–  Morzsi egy zsemleszínű barátom a szomszéd utcából - mondta és újból körbenézett. Miután meggyőződött arról, hogy senki sem hallja, így folytatta: - Gazdájával nemrég szokásos sétájukat tették a kőbánya felé. Hazafelé le akarták rövidíteni az utat, ezért letértek onnan és a kőbánya közelében levő ágas-bogas keskeny ösvényen át haladtak. Ők sem tudták, hogy egy macskabanda tanyázik arrafelé. Nyugodtan sétáltak, ám hirtelen a bokrokból és a fákról kóbor macskák sokasága ugrott elő és rontott Morzsira.

Mindez olyan gyorsan történt, hogy barátomnak ideje sem maradt védekezni. Bár elmondása szerint ez eszébe se jutott.  Alaposan ellátták a baját, úgy hogy szegénykének több karmolás is lett a testén. Szerencsére azonban a gazdája nem ijedt meg. Felkapott a földről egy jókora husángot és hangos kiabálás kíséretében elkergette őket. Ha nem teszi, Morzsi biztosan rosszabbul járt volna.

–  Dehát miért viselkedtek így vele? –  kérdeztem döbbenten.

–  Mert bizonyára megsértette a felségterületüket. Nem figyelt oda a kandúr jelzésekre. Mielőtt elrohantak, állítólag a vezérük még azt kiáltotta: -  "Ez az én birodalmam! Jobb ha távol maradsz, betolakodó!"

Körbenézett, majd még halkabban így folytatta:

– Az eset után a feketerigótól hallottam, hogy a vezérkandúr kedvesének kicsinyei születtek akiket a széltől is óvnak. A kandúr a területet és a kicsiket társaival együtt szorosan védi. Minden bizonnyal azt hitték, hogy Morzsi a kicsiket akarja bántani, ezért támadhattak. Ó, ha tudták volna, hogy Morzsi még egy legyet sem bánt... A bandatagokat egyébként néha látni az utcánkban, vadászni szoktak, de csak külön- külön, úgy nincs velük baj. Ha rájuk ugatunk, azonnal elszaladnak.

– Köszönöm, hogy elmesélted – mondtam elhűlve a hallottakon.

- Zoé gyere! - húzta meg ekkor a pórázt a gazdám, mert közben abbahagyta a telefonálást.

- Jobbulást Morzsinak! – kiáltottam még gyorsan.

A kőbányához érve gazdám levette rólam a pórázt és már szaladtam is a kopár fához. Folyamatosan ugattam, hogy vegye le a labdát onnan. Néhány pillanat múlva megkaptam és boldogan szorítottam a fogaimmal. Még nem volt itt más kutyapajtásom, így hát most csak az enyém volt. Rágcsáltam, cincáltam kedvemre, amikor hirtelen éles macskanyávogás ütötte meg a fülemet. Azonnal elengedtem a labdát és a hang felé futottam. 

Rövid szimatolás után az egyik bokor mögött egy rövid szőrű, szürke színű kiscicára leltem. Elindultam felé, hogy megszimatoljam, de ekkor észrevettem, hogy kicsit távolabb tőle összehúzott szemekkel egy hosszú szőrű fehér macska áll.  Azonnal megértettem a helyzetet, nem egy falkából valók voltak és a nagymacska érezhetően ellenséges érzéseket táplált a kiscica felé. Mereven nézte a viccesen harci pózokat felvevő kiscicát. A kis szőrgombóc bátornak hitte magát, nem mérte fel a veszélyt, pedig láthatóan bajban volt.

A nagymacska furcsa morgó hangot adott ki magából, majd fenyegető léptekkel közeledni kezdett a kiscicához. A kis szőrmók erre izgatottan ide-oda ugrándozott.

Csak néztem őket, nem gondoltam arra, hogy közbeavatkozzak, de aztán hirtelen eszembe jutott a barátaimmal tett eskü, miszerint a védteleneket mindig megvédjük. Ezért nem gondolkodtam tovább, erőteljes csaholással rohantam feléjük. Nagy igyekezetemben még egy pocsolyán is átgázoltam.

A nagymacska villámgyorsan felém fordult és támadóan felpúposította a hátát. Én sem voltam rest, erőteljes morgás közepette határozott lépéseket tettem felé. Egy ideig mélyen egymás szemébe néztünk, majd a nagymacska hirtelen gondolt egyet és elfutott.

Hiába kerestem a kiscicát csak hűlt helyét találtam. Időközben úgy látszik ő is eliszkolt.

Sebaj - gondoltam magamban - Legalább megakadályoztam, hogy összeverekedjenek. 

– Zoé!  –  hallottam gazdám hangját. –  Jól vagy kutyuskám?  - vakarta meg a buksimat. - Már többször hívtalak de nem jöttél. Most látom csak, hogy nézel ki?  – nézett végig rajtam, majd nevetni kezdett. – Ideje hazamennünk és még rendbe kell szedjelek - azzal a focilabdát visszatette a fára és rámcsatolta a pórázt.

Engedelmesen lépkedtem mellette, miközben azon gondolkoztam, hogy lehetséges, hogy a macskabanda valamelyik tagjával találkoztam?

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 26. fejezet képei