Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


04. fejezet

Utcabeli barátnőm

 

Miután a második oltásomat is megkaptam már a saját házikómban, kint, a bejárat előtt őriztem a gazdáim álmát. Büszkén mondhatom, hogy beilleszkedtem a családba. Vikivel az udvaron rengeteget ugrabugráltunk, játszottunk és finom ennivalókat is kaptam, szóval igazán jól éreztem magam. Hálám jeléül mindennap meglepetéseket ötlöttem ki és bohóckodtam, hogy még vidámabbá tegyem a családom. Sokat nem kellett gondolkodnom, mert mindig találtam valamit. Papucsot, seprűt, vödröt és még sorolhatnám. Épp egy pimasz kislapátot rágtam, aminek hiába ugattam, válaszra sem méltatott, amikor elsétált a kerítésünk előtt a gazdijával egy kutyus. Máskor is jártak felénk kutyák, de ezen a napon, valami más volt. Amikor elhaladtak előttünk, a kutyus észrevett engem.

- Szia! - vakkantott és begurította a szájában levő labdát a kerítésen. Ilyet korábban még senki sem tett. Kíváncsian odamentem a labdához és megszagoltam, majd félénken közelebb lépve visszagurítottam neki. Erre bedugta a kerítésen az orrát, és kölcsönösen végigszaglásztuk egymást. Igy ismertem meg utcabeli barátnőmet,Toffit. Gazdáim beszélgetéséből megtudtam, hogy ő egy keverék kutyus, és egy évvel idősebb nálam. Egy menhelyről hozta a családja, akik azóta is nagyon szeretik. Nevét gazdája kedvenc édességéről kapta. Ettől a naptól kezdve minden sétája alkalmával meglátogatott. Alig vártam, hogy végre együtt sétálhassunk. Viki szorgalmasan gyakorolt velem, először az udvaron, később pedig az utcán. Amikor már egészen ügyes voltam és alig húztam a pórázt, elérkezett a nap és végre Toffival is sétálhattam. Izgatottan vártam négylábú barátnőmet a gazdáim által megbeszélt helyen, ahol kitörő örömmel üdvözöltük egymást, majd szorosan egymás mellett sétáltunk. Ezt a következő napokban többször is megismételtük.  Nagyon sokat tanultam tőle. Ügyesedtem és okosodtam is, de fürgeségben valahogy nem tudtam felvenni vele a versenyt. A cicák és a sünik éppúgy a gyengéi voltak, mint nekem. Ha szagot fogott hihetetlen könnyedséggel szökkent át a köveken, és olyan gyorsan mászott fel a hegyoldalra utánuk, akár egy zerge. Mindig megelőzött. A cicák alig tudtak elmenekülni előle. Így volt ez most is. Amikor a közeli kőbányához értünk és levették róla a pórázt tüstént a földet szimatolta.

– Szedd a lábad Zoé! Szagot fogtam – kiáltotta és már futott is.

Alig vártam, hogy én is szabad legyek, azonnal utána eredtem.  A fák között haladva, a földet szimatolva kisvártatva egy mély árokhoz értünk. Az árok mélyén egy süni feküdt. Toffival egymásra néztünk, majd hangos ugatásba kezdtünk. A süni a hangok hallatán összegömbölyödött és tüskés labdává változott.

Közeledő lépések zaját hallottam. – Zoé! Toffi! Mi történt veletek? – kérdezték gazdáink izgatottan.

 – Nézzétek csak! Egy süni! – mutatott Toffi gazdája az árokba. 

–Mentsük ki onnan! – fordult Viki az anyukájához.

– Hát persze, segítünk neki – mondta az anyuka és egy ágba kapaszkodva óvatosan bemászott az árokba.

Mi is szerettünk volna menni, de ránk csatolták a pórázt és kikötöttek bennünket egy fához. Így csak fentről de izgatottan néztük, hogy mi történik.

Az anyuka a hátizsákjából egy pulóvert vett elő és azzal óvatosan a kezébe fogta a sünit. Alaposan megvizsgálta, majd azt mondta:

– Szerencsére nincsen rajta sérülés.

Egyik kezébe a sünit tette a másik kezét pedig Toffi gazdája felé nyújtotta, aki egy erős rántással kihúzta őket az árokból. Nagy bánatunkra a sünit biztonságos helyre tették, így nem tudtunk vele játszani. Hazaindulás előtt Viki a hátizsákból egy piros almát vett elő.

 – Fogadd el tőlünk, szeretettel – mondta és az almát a süni elé tette.  

Elindultunk, de pár lépés eltelte után visszafordultunk, hogy meglessük, mi történt. 

A süni bizonyára megérezte a finom alma illatot, mert egyszer csak a tüskéire emelte azt és szapora léptekkel az erdő belseje felé vette az irányt.

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 04. fejezet képei